2009. szeptember 17., csütörtök

Közraktárba, aztán intervencióba a búzával!

Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a mezőgazdaság fekete évének nevezte 2009-et a gazdasági válság következményei miatt a Bábolnai Gazdanapok megnyitóján mondott beszédében.

Gráf József fejlesztésre ösztönözte a vállalkozókat, mert jövőre Magyarország már nem adhat gépbeszerzési támogatást, és 2013 után semmi esélye nem lesz a gazdáknak EU-s támogatások megszerzésére.A miniszter a mezőgazdaság jelenleg legnagyobb problémájának a tej és a gabona felvásárlási árának riasztó mértékű csökkenését nevezte. Elmondta, hogy október 16-ra előrehozzák a jövő évben esedékes tejtámogatások kifizetését, illetve januártól a termelési problémák kezelésére fordítható források teljes összegét a tejágazat rendbetételére fordítják. Számítások szerint így az összes támogatás literenként elérheti a 23 forintot, amivel önköltség közeli ár érhető el.
A búzatermelőknek Gráf József azt javasolta, hogy a nyomott, tonnánként 2000 forintos áron való értékesítés helyett vetessék közraktárra a terményt, majd ajánlják fel intervencióra 101 eurós áron, ami 27-28 ezer forintot jelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.