2010. április 25., vasárnap

Már csak 8 milliárdnyi agrárpénz hiányzik

Alig 8 milliárd forint kifizetésére kell várnia a gazdáknak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ugyanis eddig 199,2 milliárdot már kiutalt a tavalyra járó területalapú támogatásokra, az összes jogos igény 207,3 milliárd forint.

A 2009. évi területalapú támogatási keret szinte teljes összegét kifizette a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az MVH sajtófőnöke az MTI-vel közölte: a rendelkezésre álló 207,3 milliárd forintból április 19-ig 199,2 milliárdhoz jutottak hozzá a jogosultak.

Soproni Horváth Lajos hozzátette: a még ki nem fizetett pénz legnagyobb részét még májusban átutalják. A szóvivő emlékeztetett: a múlt évi kifizetést előre hozta a hivatal, mivel az unió ennél a jogcímnél is engedélyezte az előlegfizetést. Így már a múlt év októberben kifizették a gazdálkodóknak előlegként a területalapú támogatás 70 százalékát, mintegy 140 milliárd forintot, az év végéig pedig a fennmaradó 30 százalékot is megkapták azok, akiknél nem volt semmilyen a kifizetést akadályozó probléma.

2010. április 22., csütörtök

Elveszhetnek az agrártámogatások

A Magosz szerint a szocialisták továbbra is az állami földek lenyúlásán mesterkednek. Budai Gyula, a gazdaszervezet szövetségi igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: 100-130 ezer hektár állami földet akarnak haszonbérbe adni annak a szocialista agrárklientúrának, amely az elmúlt nyolc évben az MSZP-SZDSZ szekerét tolta.
Budai szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter személyesen adott utasítást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a 100-130 ezer hektárnyi állami föld meghirdetésére, az erről szóló tervezetet pedig várhatóan jövő héten terjesztik a vagyongazdálkodási tanács elé – áll az MTI jelentése szerint. Budai Gyula közölte, a körülbelül százezer hektárnyi földterületet a piaci ár feléért akarják "átjátszani" a szocialista agrárklientúrának.
Tájékoztatása szerint a földek meghirdetésének indokaként az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaton elnyert pénzek kifizetésének meggyorsítását hozták fel. Rámutatott: idén januárban, amikor elbírálták az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázatokat, kiderült, hogy a nyertes nagy cégeknek nincs olyan földterületük, illetve bérleti idejük, amely alapján kifizethetnék számukra az elnyert összeget; vagyis az eredményhirdetés után derült ki, hogy e társaságok nem jogosultak a támogatásra.
Ezért a mostani haszonbérletet úgy írják ki - folytatta -, hogy azoknak a nagygazdaságoknak, amelyek benyújtják a pályázatot, a kifizető igazolásként fogadja el ezt a benyújtást, és így jogosultak lesznek az előbb említett agrártámogatásra.
A haszonbérleti pályázatok meghirdetésének első körében azokat a szocialista agrárlobbihoz tartozó cégeket próbálják helyzetbe hozni, amelyek nem rendelkeztek az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatáshoz szükséges ötéves bérleti időtartammal - mondta. Hozzátette azt is, hogy az MNV több jogszabályt is megszeg, ugyanis szerinte olyan területeket ír ki, amelyekre jelen pillanatban még hatályos bérleti szerződések vannak.
Budai Gyula feltette a kérdést: "mi van azokkal, akik az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaton nyertesek, de nem kapják meg hozzá a haszonbérleti jogot alapító földterületet?" Részükre lényegében jogszerűtlenül fogják kifizetni a támogatást - emelte ki, hangsúlyozva, hogy a jogszerűtlen támogatás ügyében az új kormánynak fel kell készülnie arra, hogy visszavonja a támogatást, visszaszedje a jogtalanul kifizetett támogatás összegét, az unió felé viszont jelentenie kell majd a jogszerűtlen támogatás kifizetését, az EU pedig emiatt akár az agrártámogatások csökkentésével is sújthatja Magyarországot.

"Jól látható, hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodmagoszos.ási támogatás átjátszását követően a szocialisták a hozzá járuló állami földeket is szeretnék átjátszani a baráti körnek" - összegezte Budai Gyula, aki felszólította a jelenlegi kormányt: azonnal fejezze be az állami földek "elkótyavetyélését", és állítsa le azok ilyen módon történő haszonbérbe adását. Oszkó Péter pedig hozza nyilvánosságra azt a határozatot, amelyben utasítást adott az MNV-nek - fűzte hozzá a magoszos.
forrás: szabadföld

2010. április 14., szerda

Gazdakör TV

A www.gazdakor.szie.hu honlap az agrárgazdaságban érintettek, az élelmiszer-gazdaságban dolgozók, valamint az agrárium iránt érdeklődők tájékoztatására jött létre.

A honlap szerkesztőinek törekvései között szerepel, hogy átfogó képet adjon a vidékről, a népi kultúráról, hagyománykincseinkről is. Induláskor, 2009 júliusában azzal a céllal indították az oldalt, hogy a későn kelők is láthassák a Duna Televízió Gazdakör műsorát, hiszen elég korán, 5 óra 30 perckor kezdődik.

A tervezés során megfogalmazódott, hogy ha már nézőket csalogatnak a honlapra, akkor lehetőséget adjanak arra is, hogy a legfontosabb híreket, információkat is elolvashassák az érdeklődők. Az oldalon gazdakör rádió is indul, aminek első műsora a napokban készült el. A szerkesztők remélik, hogy a honlappal egy internetes televízió alapjait tették le, hiszen a média világában arról beszélnek a szakemberek, hogy a jövőben a televíziók szórakoztatni fognak, az internet dolga lesz a tájékoztatás. Most napi rendszerességgel 1200 és 1500 fő látogatja a honlapot.

Honlap: http://www.gazdakor.szie.hu/

forrás: agroland

Szinte helyben topogtak az agrárárak


Februárban szinte alig változtak az agrártermékek árai, legalábbis a 0,2 százalékos éves változás ezt mutatná. De ez csak a látszat
Az átlaggal vigyázni kell! E bölcsességet példázza a 2010 februárjában mért mezőgazdasági árindex változása. Az átlag 0,2 százalék, vagyis alig változott az egy évvel korábbihoz mért mutató. Pedig nagy volt a mozgás, nagy a szórás! A növényekért 7,5 százalékkal többet, az élő állatokért és állati termékekért viszont 2,3 százalékkal kevesebbet kaptak kézhez a parasztok, gazdaságok – – adta közre a Központi Statisztikai Hivatal.
A februári összesített adat, vagyis a stagnálás kissé váratlan, ugyanis januárban még 3,6 százalékkal emelkedő szintet jeleztek a szakértők, ami egy markáns változásnak tűnt a közel másfél éve csökkenő árakat mutató agráriumban.
Forrás : szabadföld online